Történelem

Mi lesz a Csiszárfürdő jövője? Döntsél te:

Találtam régi képet a
Fürdöröl és elküldöm ...

Leirom röviden régi
élményemet és küldöm...

Török Rozália

Csiszár Dénes, a Csiszárfürö alapitoja.Nagy Piroska, Csiszár Dénes Ükonokája, fürdösapkával elölFürdötársaság a CsiszárfürdönFürdötársaság a CsiszárfürdönFürdötársaság a CsiszárfürdönA regi Timsos bazinok?A Csiszárfürdö alkotásaKépeslap a Bálványosváral

Történelem

Kézdivásárhely és környéke legkedveltebb kirándulóhelye a Csiszár Dénes szeszgyáros tulajdonát képező "Feredő" volt a Bálványos alatt, a torjai erdőrészen. 

Ennek a fürdőnek a keletkezése teljesen Csiszár Dénes egyéni érdeme volt. Nem segített neki senki, nem is kért segítséget senkitől. Maga fedezte fel, a maga elképzelése szerint építette, szépítgette, mint a gyermek, aki homokvárat épít. Fantáziája és nem a mérnöki tervek határozták meg, hogy mit hova építsen, és maga állott ott az egyszerű napszámosok mel­lett, maga emelgette a házhoz a gerendákat, irtotta az erdőt gerendákért, hogy szép fürdőhelyet biztosítson a látogatóknak, akik nagyrészt a rokon­ság köréből és a vásárhelyi vargák közül rekrutálódtak a kezdeti eszten­dőkben.

Csiszár Dénes jellegzetes székely egyéniség volt. Fúró-faragó, spekulá­ló, takarékos gazda, de nagylelkű adakozó, hirtelen haragú, de minden szép ügyért lelkese­dő, melegszívű, népét és szülővárosát rajongásig szerető polgár. Jó és igaz ember, ízes szavú elbeszélő.

Egy kiránduláson színesen adta elő a feredő megtalálásának történetét:

Medvét s vaddisznót kerítettünk már harmadik napja. A kutyák erősen hajtották ezt az oldalt és én erősen irvendtem, hogy éppen nekem jelölték ki ezt a helyet a hajnali derengésben. 

Csiszár Dénes vadászszékeHát felszedelőzködtem a patak parti kalyibából, megmásztam a keleti oldalt, hogy tájékozódjak a vadjárásról, ahol most a Csokoládés feredő áll, egy kicsike tisztás szélén, földbe szúrtam az "egylábú vadászszéket". A nap immán kezdett világítani Móduva felöl, de itt az őszi időben köd ülte meg a hegyoldalt s a völgyet, s akkor csendesség volt, hogy a fődre hulló levelek neszét es halottam. Nem vagyok félénk természetű, s akkor még fiatalabb vótam. Hirtelen elkezdtek fogni a kutyák, itt a közelben. Akaratlanul is erősebben markoltam a kétcsövűt s a lábam is ugrásra készen állott. Vártam. A kutyák hirtelen elcsendesedtek s akkor valami furcsa, forlyogás féle ütötte meg a fülemet. Körülnéztem, gondolkoztam, hogy van-e a közelben valami forrás de biztos voltam benne, hogy itt, ezen az oldalon nincsen. Osztán még jobban kezdtem figyelni, s egyszerre csak ezt éreztem, mintha bokáig vízben állnék. A lábam alá néztem s hát szortyog felfelé a víz, de olyan erősen, hogy a csizmám sarkával nem tudtam betapodni a forrást, met az csak vette fel a barna színű lávahamut.

Nézegettem egy darabig s gondolkoztam. Osztán lassan kihúztam a tábori szék lábát s arrább húzódtam vagy tíz métert. Hát egy idő múlva ott es bugyborékol s feltör egy másik forrás. Lehajoltam, szagja vót a víznek, olyan, mint a kotlóstojásnak. Óvatosan lehajoltam, a vadászpoharamat megmerítenem az első likból s megkóstoltam. Finom borvíz vót. Hát így találtam meg én ezeket a forrásokat.

A középtermetű, rendkívül erős ember kicsit maga is elmerengett emlékek felelevenítésén és szemeit körüljáratta a fenyődeszkával bekerített fürdőcskén, majd tovább magyarázta.

– A vadászat végén, mikor hazafelé menegettünk a szekéren, mondom a torjai jegyzőnek, hogy nekem spirituszfőzésre éppen ilyen bükkfa kellene, mint ahol ma vadásztunk. Aszongya:

– Vedd meg a vágásteret. Eladó.

Hát én kaptam a szón s tovább fűztem:

– Megveszem az egész erdőt, ha eladjátok.

A jegyző gondolkodott egy darabig, osztán azt mondta, hogy lehet erről beszélgetni a közbirtokossággal, mivel a falutól messze eső terület s elégen nehezen kezelhető. Így lett az enyém, s még tavaszon megásattam a Csokoládést, amelyik a csokoládé színű vizétől kapta a nevét a vásárhelyiektől. Mindez a 19. század végén történt.

Csiszár Dénes aztán a székely emberre jellemző nyugtalansággal azon nyomban hozzákezdett a talaj átkutatásához és egymásután fedezte fel a külön színű borvízforrásokat.

A hegyoldalban kis faházikókat építtetett s az egyiket elnevezte Bagolynak. Ott látta vendégül a nyáron kiránduló rokonságot, ősszel, télen a vadászpajtásokat s minden vásárhelyit, akinek arra felé vezetett az útja. A farengetegből sokat kivágatott tüzelőnek, így napot kapott a hegyoldal, a fürdőmedencék körül szép kis tisztások keletkezlek, ahol a nyáron át dús legelőt találtak a kisborjas tehenek, az üszők, tinók, s ezzel megoldódott a vendégek tejellátása.

A feredő bővült. Minden esztendőben épült valami. Egyszer egy új házacska a rokonvendégek számára, aztán egy kezdetleges melegfürdőház a csúzos, reumás embereknek. Később felvittek egy kimustrált kazánt a szeszgyárból s megoldották a melegvízellátást.

Híre ment, hogy Csiszár Dénes feredőt csinált, aztán olyan híressé vált gyógyító hatású forrás, hogy alig tíz esztendő alatt a Csiszárfürdőt minden vásárhelyi a magáénak vallotta. Hogyisne vallotta volna, amikor a tulajdonos nem kért semmi ellenszolgáltatást a fürdők használatáért, sokszor még az étkezésért sem. Csiszár Dénes őszintén, szinte gyerekesen tu­dott örülni a mások örömének.

A század első felében mind többen keresték fel a fürdőt és minden évben épültek az új faházak; Vásárhely valamennyi lakója jogot formált abból, hogy nyaranként legalább egyszer felkeresse ezt a gyönyörű fekvésű, kicsit zordnak látszó, de éppen ezért regényes helyet. Július elejétől augu­sztus közepéig vasárnaponként végeláthatatlan kocsisor porozott fel a Bálványosi kacskaringós úton és a Büdös-hegy alatt bekanyarodtak a kis mezőre, vagy felkapaszkodtak a hegyoldalba és ott hozzáláttak a táboro­záshoz.

 

Földi István könyvéből: Századelő az udvartereken